Nem csak időseknek: kivehető fogpótlások

zahnbehandlung-ungarn-heviz-prothese

A nagymértékű fogveszteség számos módon keserítheti meg életünket, és bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a jelenség csak idősebb korban számít gyakorinak, valójában szinte életkortól függetlenül találkozhatunk olyan esetekkel, amikor akár teljes fogív pótlására van szükség.

zahnbehandlung-ungarn-heviz-prothese

Korábban már bemutattuk, milyen rögzített fogpótlási lehetőségek állnak a rendelkezésünkre, ám érdemes szót ejteni a kivehető fogpótlásokról – köznyelvi kifejezéssel élve: protézisekről – is, hiszen sokszor anyagi vagy egészségügyi okok miatt ez a megoldás a kézenfekvő vagy megvalósítható. De először is lássuk, miért fontos, hogy a foghiányt a lehető leghamarabb megszüntessük!

A teljes vagy nagy mennyiségű foghiány következményei

Egyetlen fog elvesztése is érezhető romlást eredményez az életminőségben, így nem csoda, hogy ha több fog, esetleg egy teljes fogív hiányáról beszélünk, a következmények még súlyosabbak lesznek.

A legkézenfekvőbb hatás a rágóképesség csökkenése. A hiányos helyeken értelemszerűen nem lehetséges az ételek megrágása, így az étkezés során a terhelést aránytalan mértékben helyezzük át a még meglévő, egészséges fogakra, melynek köszönhetően azok kopási folyamata is felgyorsul. Ha pedig a fogveszteség még ennél is nagyobb mértékű, egyszerűen nem lehetséges az elfogyasztott ételek megfelelő megrágása, ez pedig emésztési zavarokhoz, akár gyomorfekélyhez is vezethet.

A külvilág számára sokkal észrevehetőbb következménynek számítanak az esztétikai torzulások. A fogak elvesztése miatt a megváltozik a szájüreg alakja és térfogata, mely a nyelv elhelyezkedését és az állcsontgerinc formáját is módosítja. Ennek következtében az arcszerkezet látványosan torzul – olyannyira, hogy a támaszukat vesztett arcizmok miatt a ráncok is elmélyülnek –, ráadásul a beszédre is hatással van: mind a hangképzés, mind az artikuláció nehézkessé válik.

zahnbehandlung-ungarn-heviz-prothese

A fent említett fizikai problémák együttesen pszichés gondokhoz, gátlások kialakulásához vezetnek. A foghiány egyértelműen esztétikai károsodást is jelent, így azok, akik ezzel a problémával küzdenek, gátlásosak lesznek, a szociális interakciók nehézkessé válnak számukra, szélsőséges esetekben a fokozódó elszigetelődés súlyos depresszióhoz is vezethet.

A kivehető fogpótlás típusai

Vannak olyan esetek, mikor a fogorvos javaslatára vagy a páciens kérésére a rögzített fogpótlás – tehát a fogtechnikus által készített fogműveket ragasztásos technológiával vagy az eredeti fogakhoz vagy pedig egy már behelyezett implantátumhoz illesztett pótlás – helyett a kivehetőre esik a választás.

Az ilyen pótlások lényege, hogy az elkészült fogművet a páciens külső segítség igénybevétele nélkül, önmaga is ki tudja venni, majd visszahelyezni a szájába. Néhány évtizede ezektől még sokan idegenkedtek, mivel éjszakánként mindenképp el kellett távolítani, valamint esztétikumuk látványosan eltért az eredeti fogazattól. Mára azonban szerencsére fejlődött annyit a fogászati technológia, hogy mind kényelmi, mind pedig esztétikai szempontból tökéletes megoldást jelenthetnek, ráadásul tisztításuk is jelentősen leegyszerűsödött.

Ajánlatkérés

Részleges fogpótlások

A kivehető fogpótlásokat alapvetően két nagy csoportra bontjuk: a részleges éa a teljes protézisekre. Előbbiről akkor beszélhetünk, ha a foghiány nem teljes, ám a megmaradt fogak nem elég erősek, esetleg túl kevés fog maradt meg ahhoz, hogy megtartsanak egy fix pótlást, azaz koronát vagy hidat. Fontos azonban, hogy a saját fogakat a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük, hiszen egyetlen implantátum sem ér fel egy egészséges foggal! A részleges pótlásokat ezekhez a saját fogakhoz rögzíti a fogorvos vagy a páciens, s erre több módszer is rendelkezésre áll.

Korábban a kapcsos rögzítés számított a legnépszerűbbnek (részben a megbízható alternatíva hiányának köszönhetően), mely során a saját fogat körülvevő drót vagy öntött kapocs segíti az ideiglenes rögzítést. Manapság egyre kevesebben választják ezt a megoldást, mivel stabilitása és esztétikuma is elmarad a többi lehetőséghez képest: gyakran látszanak ki a kapcsok például nevetés közben.

Teleszkópos rögzítés esetén a szájba úgy nevezett kúpos teleszkópkorona kerül, melyre könnyedén ráilleszthető a fogpótlás negatív párja. Ez a verzió már jelentősen esztétikusabb a kapcsosnál, ám mivel ilyenkor a fogínyre fekvő alaplemez vastagabb, hosszabb ideig tart megszokni a viselését.

zahnbehandlung-ungarn-heviz-prothese

A kapcsos és teleszkópos rögzítéssel szemben esztétikai, stabilitási és kényelmi szempontból is jobbnak számít a stéges, valamint a csúsztatott fogpótlás. Előbbi esetében két lecsiszolt fog (ez sajnos ilyen esetben elkerülhetetlen) közé helyezett stégbe pattintható be a protézis, míg utóbbinál a frontfogakra kerülő hídon található sínbe lehet becsúsztatni.

Teljes fogpótlások

A teljes fogpótlások alkalmazására abban az esetben van szükség, ha az alsó vagy a felső fogsor minden darabja hiányzik vagy egészségügyi okokból el kell távolítani, s ugyanezen okból a fix pótlások használata sem megoldható.

„Szerencsésebb” esetben a felső fogsort kell pótolni, ilyenkor ugyanis könnyebben és biztosabban lehet elkészíteni a stabil, jól funkcionáló protézist, ugyanis az úgynevezett vákuumhatás biztosabban tartja a helyén. Ám a megfelelő anyagokkal és precíz technológiával készített lenyomatoknak köszönhetően ma már az alsó fogívek sem jelentenek különösebb gondot.

A kivehető fogpótlások segítségével bármekkora fogveszteség orvosolható, ám a teljes protézisek esetében mindenképpen szükséges legalább két implantátum használata, ha a szakember úgy ítéli meg, akkor pedig akár négy beültetésére is sor kerülhet. Nagy károsodás esetén előfordulhat, hogy már magának az állkapocsnak a csontszerkezete alkalmatlan a normál implantátum beültetésére, ám szerencsére a miniimplantokkal ezt a problémát is ki lehet küszöbölni.

zahnbehandlung-ungarn-heviz-prothese

A kivehető fogpótlások elkészítésének menete és további teendők

Természetesen akár részleges, akár teljes pótlásról van szó, a tökéletes protézis elkészítése kicsit időigényes, hiszen konzultációt, kialakítást és esetleges korrekciót is igényel.

Elsőként egy alapos konzultációra van szükség, mely során a szakember nem csupán a jelenlegi állapotot, hanem a páciens kórképét is megismeri. Ennek tükrében több alternatíva is felmerülhet, majd az egyeztetést követően megkezdődhet a lenyomatvétel. Csakis a tökéletes lenyomatok segítségével készülhet el olyan fogpótlás, mely megbízhatóan és kényelmesen illeszkedik majd a páciens szájába.

Ezt követően harapási sablon készül – melynek köszönhetően a páciens idővel valóban sajátjának érezheti a fogakat – és kiválasztásra kerül a fogpótlás színe és fazonja is. A fogpróbá(ka)t követően lehetőség van további finomhangolásokra, hogy a végleges fogmű valóban tökéletes legyen.

Teendők, tiltott dolgok, problémák

Ám ezzel még nem ért véget a folyamat, sőt! A páciens számára még ezután kezdődik az igazi feladat! Attól függően ugyanis, hogy milyen hosszú ideig tartott a fog nélküli állapot, a megszokás ideje is változó lehet.

Hogy a megszokási időszakot minél jobban lerövidítsük, érdemes odafigyelni az alábbi pontokra:

  • A pótlás hordásának első szakaszában lassan és egyenletesen elosztva rágjunk, hogy a pótlás ne mozduljon el a helyéről.
  • Ne fogyasszunk túl forró és ragacsos ételeket, de lehetőleg a nagyon kemény falatokat is kerüljük!
  • Köhögés, tüsszentés vagy nevetés során kissé elmozdulhat a pótlás, ilyenkor óvatos összezárással korrigáljunk!
  • Próbáljunk minél többet beszélni, hogy hamar megszokjuk az új fogakat!

zahnbehandlung-ungarn-heviz-prothese

A kivehető protézisek esetén is agyon fontos a megfelelő karbantartás! Minden étkezés után ügyeljünk a fogak tisztítására:

  • a protézist a szájból kivéve, folyó víz alatt öblítsük le!
  • Kemény sörtéjű fogkefét használva tisztítsuk meg a lerakódásoktól. Ma már kapható kifejezetten protézisek tisztítására kifejlesztett fogkefe is!
  • heti 1-2 alkalommal tisztítsuk meg speciális folyadék vagy tabletta segítségével!

A megszokási folyamat hosszú ideig, akár hónapokig is eltarthat, ám bármilyen rendellenes jelenség (például fogínyfájdalom vagy nem stabil illeszkedés) esetén forduljon szakemberhez, mivel lehetséges, hogy korrekcióra van szükség.

A Dentsana Klinikán a legmodernebb anyagokat és technológiákat használva készítjük el a kivehető pótlásokat. A kezelési terv összeállításához pedig most már online is kérheti az orvosainkkal való konzultációt, így akár egyetlen, üdüléssel egybekötött hét során elkészülhet új fogsora!

Ajánlatkérés

Visszahívást kérek
+
Visszahívást kérek!